A rendőrség közleménye szerint a Készenléti Rendőrség nagykanizsai határvadász bevetési osztályának járőre horgászni indult a Kis-Balatonra péntek délután, amikor Zalavár külterületén egy nőre lett figyelmes.
Az asszony a víztározó északi felén lévő zsiliprendszer korlátján átlépve a vízbe ugrott, az erős sodrás azonnal elnyelte.
Az őrmester utána ugrott, mivel azonban a nő teste nem bukkant fel, a felszín alatt kereste. Kiderült, hogy az asszony ruhája beakadt egy vasdarabba, így önerejéből nem is tudott volna kiszabadulni, még ha akart volna sem. Az őrmester sikeresen kiszabadította, és a sokkos állapotban lévő nővel a partra úszott.
A rendőr a nőt stabil oldalfekvésbe helyezte, majd később az autójába ültette, betakarta a pulóverével és mentőt hívott. A mentőszolgálat munkatársaival egy időben az őrmester szolgálatban lévő zalakarosi kollégái is a helyszínre érkeztek. Míg a mentősök a nőt látták el, a rendőrök kollégájuknak adtak meleg takarót.
A 63 éves asszonyt, aki állítólag magánéleti problémái miatt szánta rá magát erre a kétségbeesett lépésre, a mentők kórházba szállították.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06-80-820-111-es telefonszámot és olvasd el ezt az oldalt! Ha másért aggódsz, ezen az oldalon találsz segítséget.