100 millió forintos heroinszállítmányt kapcsoltak le Siófokon

Százmillió forint értékű heroint foglaltak le Siófokon a rendőrök, öt embert pedig őrizetbe vettek szombat reggel – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A gyanú szerint egy budapesti és egy siófoki lakos három szerb társával rendszeresen csempészett heroint Magyarországra. A kábítószer beszerzése és szállítása a szerbek feladata volt, míg az eladást a budapesti férfi végezte.

A szerb férfiak egy kisbusz hátsó kerekei mögött kialakított tárolókban rejtették el a kábítószert. A rendőrök a kerék leszerelésekor ütettek rajta a szerb dílereken, siófoki társuk otthonában.

A nyomozók megtalálták az elrejtett, több mint öt kilógramm nagy tisztaságú heroint.

Az akcióval 10 ezer adag heroint vontak ki a forgalomból a hatóság munkatársai, a drog piaci értékét 100 millió forintra taksálják.

A hálózat harmadik szerb tagját egy kispesti panzióban fogták el, nála több mint 10 ezer eurót találtak. Az eladásért felelős budapesti férfit otthonában fogták el.

Mi folyik itt? Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Sopronban

Őrizetbe vették a „lúgos orvos” áldozatának zaklatóját

Agyhalál: ráírja a kormány a rezsiszámlákra, mennyivel kellene többet fizetni, ha nem orosz gázt vennénk

Rettenetes körülmények Zalaszentgróton, 21 kutya tetemét fagyasztókban találták meg

Rejtélyes gyilkosság Dunakeszin: egy parkoló autóban találtak rá a holttestre

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze