Letartóztattak egy nevelőszülőt, aki szexuálisan bántalmazta nevelt fiát

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványára letartóztattak egy férfit, aki nevelt fiát a megalapozott gyanú szerint öt éven át rendszeresen szexuális cselekményre kényszerítette.

A főügyészség közlése szerint az elkövető egy Komárom-Esztergom megyei kistelepülésen 2010 és 2015 között,

hetente több alkalommal – fenyegetés és erőszak alkalmazásával – szexuális cselekményekre kényszerítette a tizennyolcadik életévét még be nem töltött fiút.

A főügyészség indítványára bíróság a gyanúsított letartóztatását egy hónap időtartamra elrendelte, mert fennállt annak a veszélye, hogy a férfi, ha szabadlábon hagynák, folytatná a bűncselekmény elkövetését, illetve akadályozná a bizonyítást.

Meghalt Radnai László, a kilencvenes évek egyik meghatározó alvilági figurája
Két rendőr megsérült Székesfehérváron, amikor egy 17 éves drogos kotonszökevény beléjük hajtott
Példátlan összefogással kapták el az igazoltató rendőrt elgázoló sofőrt
Elgázoltak egy rendőrt, félmilliós nyomravezetői díjat tűztek ki
Magyar Péter: három a magyar igazság, kettő már kipipálva
Letartóztattak egy doktornőt, aki megölhetett egy embert a Szent János Kórházban