Baleset

Bedöglött a 2-es metró, egy utasokkal teli szerelvény a Duna alatt rekedt

Közlekedés

Lázár János szerint Trianon miatt késnek a vonatok

Közlekedés

Fideszes ostobanő: a metró-leállás egy újabb példája a főváros működőképtelenségének!

Vádat emeltek a 19 éves élettársát cipőfűzővel megfojtó férfi ellen

Nagyecsed, cipőfűzővel fojtó rab
A 29 éves Z. Sándor 2018. júniusában, elfogása után. Fotó: police.hu

Emberölés és fogolyszökés miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy nagyecsedi férfi ellen, aki tavaly júniusban börtönbüntetését töltötte, de eltávozása alatt megfojtotta 19 éves élettársát.

A vádirat szerint a férfi csalásért és lopásért 2018. február 1-jétől töltötte több mint hároméves börtönbüntetését. Az állampusztai büntetés-végrehajtási intézetből június 14-én kapott kétnapos eltávozást azért, hogy beteg édesapját meglátogathassa.

A férfi azonban úgy döntött, hogy nem folytatja a börtönbüntetését, hanem inkább külföldre szökik.

Ezt megbeszélte élettársával is. Június 16-án délelőtt a vádlott és a nő a Nagyecsed melletti erdőbe ment, ahol vitatkozni kezdtek, mert a nő meggondolta magát. Már nem akart külföldre szökni, és azt kérte a férfitől, hogy menjen vissza a börtönbe.

A vádlott dühös lett, és egy – övként használt – cipőfűzővel megfojtotta élettársát.

Tette után a férfi a szomszéd faluban rejtőzött el, de a rendőrök másnap délelőtt egy lakatlan házban megtaláltak.

A többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben az ügyészség emberölés bűntette és fogolyszökés vétsége miatt emelt vádat. Az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság fegyházbüntetésre ítélje és zárja ki a feltételes szabadság kedvezményéből.

Az ügyészség húsz év fegyházbüntetés kiszabását tartja indokoltnak, amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, és azt a bíróság elfogadja.

Ez is érdekelhet:
Orbán Viktor is felszólal a Fidesz EP-választási programjának bemutatóján

Menczer: „azt kapta, amit érdemel”; Magyar szerint a fideszes „láthatóan ittas volt”

Meg akarta szurkálni tanárát egy diák Ózdon

Saját gyermekekről osztott meg pornográf képeket egy férfi

Hatalmas drograzzia volt kedd hajnalban, 26 embert fogtak el több megyében

Bíróság elé állítanak egy labdarúgót Szegeden

Elgázolta, majd hazavitte magához a sérültet Nagyecseden