Belföld

Orbán Szingapúrban rejtegethet valamit? Magyar Péter ismét kemény kérdéseket intézett a kormányfőhöz

Gazdaság

Megjelent a rendelet: elvesz a kormány egy utcát Budapesttől

Belföld

Magyar Péter a hazaáruló elszólásával lebukott „politikai igazgatónak”: Bye, bye Szása

Meghalt Baló György

balo_gyorgy

Életének 72. évében hétfő reggel meghalt Baló György televíziós újságíró – közölte a család az MTI-vel.

Azt írták, hogy Baló György méltósággal viselt, hosszú betegség után hunyt el szerettei körében. Temetéséről később intézkednek – tették hozzá.

Baló György 1947. június 14-én, Budapesten született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-angol-német szakon. A Magyar Televízió (MTV) külpolitikai szerkesztőségében dolgozott 1975-től, valamint a Mozgó Világ munkatársa is volt; 1989-ben a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöki tisztségét töltötte be. Később, 2000-től az MTV műsorvezetőjeként, majd 2002-től 2006-ig kulturális igazgatójaként dolgozott, 2002-2003 között A hét főszerkesztője volt. 2009-ben a Magyar Rádió Kossuth adóján a 180 perc című reggeli műsort vezette, majd 2010-től 2012-ig az MTV főszerkesztői posztját töltötte be.

Baló Györgyöt 1982-ben Rózsa Ferenc-díjjal, 1988-ban Balázs Béla-díjjal, 1991-ben Pulitzer-emlékdíjjal, 2017-ben Prima Primissima Díjjal tüntették ki.

Négy éve az RTL Klubnak adott interjújában arról beszélt,

ha újra dönthetnék, biztos nem lennék se újságíró, se televíziós. Nem tudom, hogy a mai világban, különösen Magyarországon létezik-e független média. A rendszerváltozás egyik legnagyobb hiányossága volt és maradt, hogy nem sikerült megteremteni az igazán független, szuverén közmédiát, amire nagy szükség van. Ütőképes, független közmédia nélkül nincs civil társadalom, ütőképes civil társadalom nélkül nincs független közmédia, és a kettő nélkül nincs igazi demokrácia.

Ez is érdekelhet:
Nem vették nyilvántartásba a Momentumot az EP-választásra

Kapcsolódó hírek

Ismét újabb esőre kell készülni, aztán nagyot fordul az időjárás

Lakott területre zuhant egy kisrepülőgép Dunakeszin – fotó

Eltemették Baló Györgyöt

„Balót nem hozzuk” – így adja az utasítást a kormánypropaganda

Magyar Péter: megdőlt a teória, nem jött létre a nagykoalíció Budapesten

Magyar Péter a propagandamédia bojkottjára szólított fel a szombati tüntetésen

Magyar Péter már a délutáni tüntetés előtt elment a közmédiához, kiragasztotta pártja követeléseit

Orbán most egymillió forintos átlagfizetéssel hülyíti az EU legszegényebb országát

Deutsch Tamás az Európai Parlament jogi bizottságának elnökéhez fordul Magyar Péter mentelmi ügyében