Hörgő, köpködő utas miatt visszafordult a Wizz Air londoni gépe

Egy részeg angol (??) utas miatt visszafordult a mai Wizz Air 6:00-os Budapest – London Luton járata és leszállt Budapestre. Az utas köpködött, hörgött, piszkálta a szomszédokat. Most a rendőröket várjuk, remélhetőleg újra London fele indulunk hamarosan

írta az Indexnek egy olvasó, aki szintén a gépen utazott.

Egy másik utas úgy tudja, a rendetlenkedő lengyel volt – nem mintha így jobban hangzana a történet.

Az Index megkereste a légitársaságot, ahol megerősítették, hogy egy utas miatt valóban vissza kellett fordulnia a járatnak. Azt írták:

„március 17-én a Wizz Air W6 2201-es számú, Budapestről London Lutonba tartó járatán egy utas rendbontóan és erőszakosan viselkedett a többi utassal és az utaskísérőkkel szemben. Személyzetünk a kiképzésének megfelelően kezelte a helyzetet, és úgy döntött, visszatér Budapestre, hogy az erőszakos utast leszállítsa a repülőgépről. A leszállás után az utast a hatóságok őrizetbe vették”.

Azt is írták, a repülőgép több mint egy órás késéssel folytatta az útját London Luton felé.

Visszatért a hókáosz: ezt kell tudni most – akár 15 centi hó is lehet

Baj van, átmenetileg nem indít és fogad járatokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Váratlan üzemanyaghiány a budapesti repülőtéren, korlátozások léptek életbe

Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Orbán beszervezéséről is beszélt a volt ukrán tiszt, aki „megfenyegette” a kormányfőt, erről azonban a propaganda hallgat

Deutsch Tamás: sosem volt még ilyen „elképesztően brutális” külső beavatkozás a magyar választásba