Egy 9 éves kisgyermek is meghalt a mezőörsi karambolban

Hét ember halt meg egy balesetben a 81-es úton Mezőörsnél
Kiégett személygépkocsik, miután frontálisan ütköztek a 81-es úton, Mezőörsnél 2019. március 10-én. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Két nő, négy férfi és egy fiúgyermek haltak meg a 81-es úton Mezőörsnél vasárnap történt balesetben – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.

A rendőrség több ember halálával járó közúti baleset gondatlan okozása miatt indított büntetőeljárást. A nyomozás adatai szerint egy 28 éves férfi autójával Kisbér felől Mezőörs irányába tartott, és egy másik gépkocsi előzésébe kezdett.

Amikor visszatért a saját sávjába, elvesztette uralmát a járműve felett és áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő személyautóval. A balesetben mindkét jármű kigyulladt.

Kiégett személygépkocsik, miután frontálisan ütköztek a 81-es úton, Mezőörsnél 2019. március 10-én.

Kiégett személygépkocsik, miután frontálisan ütköztek a 81-es úton, Mezőörsnél 2019. március 10-én. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A szemközti sávba áttérő autóban utazó 28 éves győri férfi és 19 éves rédei utasa, egy nő, a szemből érkező személygépkocsiban pedig egy 37 éves bakonyszombathelyi nő és egy 9 éves gyermek, egy 25 éves és egy 36 éves kisbéri, valamint a 45 éves győri férfi vesztette életét a helyszínen.

Tömegszerencsétlenség Mezőörsnél: egy ember meghalt, húsz megsérült

Négyen meghaltak egy balesetben Mezőörsnél délután

Hét ember halt meg egy balesetben Mezőörsnél

Feltételezett katonai robbanóeszközt találtak Nagymaroson

Mi történik? Több vonatgázolás is történt szombat reggel

Halálos baleset történt a 44-es úton Nyárlőrinc külterületén