Bűnügy

Megölte 12 éves szerelmét egy 32 éves férfi Nyíregyházán

Belföld

Magyar Péter: Orbán Viktor 18 éve menekül a vita elől

Életmód

Meghalt Karsai Dániel

Riasztást adtak ki a viharos szél miatt, komoly lehűlés érkezik

Viharos széllel kezdődik a hét, emellett záporokra, néhol hózáporra is készülni kell. Hajnalban mínuszok is lesznek, s néhol napközben is 10 fok alatt maradnak a maximumok

– derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Hétfőn eleinte az ország nagy részén derült, napos idő várható, majd dél, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet. Délnyugaton több helyen, másutt elszórtan várható eső, zápor, a magasabb helyeken havas eső sem kizárt. Eleinte még nagy területen lesz viharos a szél, mely a nap folyamán fokozatosan veszít erejéből, de késő délutánig továbbra is számítani kell erős, főként a Kisalföldön viharos lökésekre is.

A szél veszélye miatt hétfőre másodfokú figyelmeztetést adtak ki Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyére.

Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

masodfoku-viharos

A legalacsonyabb hőmérséklet hétfőn általában 3-10 fok között, a legmagasabb hőmérséklet 8-13 fok között alakul.

Kedden számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb egy-egy futó zápor alakulhat ki, illetve hajnalban a Dunántúlon futó hózápor sem kizárt. Még ekkor is eleinte viharos, erős lesz a szél, majd délután fokozatosan mérséklődik a légmozgás. A minimumhőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 3, a maximumhőmérséklet 7-11 fok között alakul.

Szerdán eleinte a Tiszántúlon néhány órára még kisüthet a nap. Szórványosan várható eső, zápor. A szél megélénkül, helyenként megerősödik. A leghidegebb órákban mínusz 1 és plusz 5, napközben plusz 4 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön délen, délkeleten több helyen, másutt csak elszórtan eshet az eső, illetve a zápor. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Dunántúlon megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet mínusz 3 és plusz 3, a maximumhőmérséklet 6 és 11 fok között alakul.

Pénteken, március 15-én szórványosan várható eső, zápor. Időnként megerősödhet a szél is. A leghidegebb órákban mínusz 3 és plusz 2, napközben plusz 6-13 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton és vasárnap elszórtan eső, zápor előfordulhat, de vasárnap több órára kisüt majd a nap. A szél többfelé megerősödik, vasárnap helyenként viharossá fokozódik. A minimumhőmérséklet szombaton 2 és 7, vasárnap 3 és 8 fok között valószínű. A nappali maximumok szombaton 10 és 18, vasárnap 13 és 18 fok között alakulnak – olvasható az előrejelzésben.

Ez is érdekelhet:
A bükki füvesember bejelentkezett a kormánynál, pár év alatt megfordítaná a népességfogyást

Kapcsolódó hírek

Visszatért merénylete helyszínére Donald Trump, Elon Musk is felszólalt a kampányrendezvényen

Felborult egy mentőautó Budapesten, sérültek

Fordul az időjárás: már látszik, mi vár ránk a következő napokban

Frissült az időjárás előrejelzés: itt lesz nagy eső szerdán

Viharos széllel érkezik a hidegfront, aztán pénteken 30 fok is lehet ezeken a területeken

Kiadós eső érkezik: másodfokú figyelmeztetést adtak ki több megyére

Akár 50 milliméter csapadék is lehullhat a napokban – mutatjuk, hol várható a legtöbb eső

Nem kímél az időjárás a folytatásban, nagyot zuhan a hőmérséklet

Beborítja az országot az eső, de már látszik, meddig fog tartani