Ungár Péter megemelné az otthoni ápolási díjat, a Fidesz dühös közleménnyel reagált

Ungár Péter
Fotó: MTI/Soós Lajos

Százezer forintra emelné az otthonápolási díj jelenlegi havi 30-50 ezer forintos összegét az LMP – jelentette be Ungár Péter, a párt országgyűlési képviselője. Ennek érdekében törvényjavaslatot nyújtottak be, és arra kérik a többi pártot, hogy támogassák a kezdeményezést.

A Fidesz frakció válasz-közleményéből nem derül ki, hogy jó ötletnek tartják-e Ungár kezdeményezését, de kaptak az alkalmon, és a „bezzeg amikor” logika mentén alaposan kiosztották a képviselőt.

Ungár Péter egyike azoknak a kétszínű ellenzéki politikusoknak, akik nem szavazták meg az ápolási díj emelését, helyette szelfizgettek, balhéztak, szirénázgattak a parlamentben. Akkor egyáltalán nem érdekelte őket az otthoni ápolásra szoruló tartósan beteg felnőttek és gyermekek sorsa, és most sem érdekli, csak kétszínű és álságos politikai kampányra használják fel őket

– magyarázta a Fidesz közleménye.

Máris elkezdték marni egymást a fideszesek
Hangfelvétel: választási csaláson kapták a Fidesz két képviselőjelöltjét
Tóth Gabit havi 1,3 millió forintért foglalkoztatja a Fidesz-frakció
Videón, ahogy szaladnak Orbán fizetett bértapsolói a buszra
Ingyen nézhető lesz húsvétkor a Magyar Péterről szóló dokumentumfilm
Íme Matolcsy György 30 milliós „arany budija” – fotók