Mától 9 órát kell dolgozni a közszférában

Emellett csökkent az alapszabadságok száma, egyes helyeken ugrott a cafeteria is.

Március elsejétől hatályos az az új kormányzati igazgatásról szóló jogszabály, mely szerint napi 9 órát kell a munkahelyen tölteniük a központi hivatalok tisztviselőinek.

A Népszava cikke szerint a változás a nyugdíjfolyósító munkatársait, a Magyar Államkincstár valamennyi kormánytisztviselőjét, ügykezelőjét, a minisztériumok és háttérintézményeik, valamint a kormányhivatalok, járási hivatalok dolgozóit érinti. E szerint mostantól

  • az eddigi nyolc óra helyett kilencet kell bent lenni a munkahelyen,
  • a munkaidőbe már nem számít bele az ebédszünet fél órája,
  • a megyei és fővárosi kormányhivatali dolgozóknak már nem jár cafeteria,
  • az alapszabadság 25 napról 20 napra csökken,
  • már nem a munkában töltött idő, hanem a pozíció határozza meg a további szabadnapok számát.

A Népszava azt is megemlíti, hogy mostantól

ellentételezés nélkül terjeszthető ki a napi munkaidő 12 órára, magyarul nem fizetik ki a túlórákat.

Magyar Péter üzent a helyezkedő milliárdosnak, visszautalják a pénzét
„A kurva anyátokat, mégis mit képzeltek?” – Bencsik András begőzölt vagyonvisszaszerzések hírére
„Haladéktalanul megszüntetjük” – Újabb orbáni propagandaszervnek üzent Magyar Péter
Botrány: rabruha helyett 38 millió forintos végkielégítést kap Orbán Viktor
Itt a bejelentés, ettől falnak megy a megmaradt Fidesz
Érik a börtöncella: hűtlen kezelés miatt kell felelnie Orbán emberének