43 millió forinttal fogták el a dunakeszi drogbárót

Kábítószer-kereskedőt fogtak el a rendőrök, a dunakeszi férfi lakásán 43 millió forint értékű drogot is lefoglaltak – írta a Police.hu.

A készenléti rendőrök február 27-én összehangolt akció keretében fogták el az 53 éves férfit, azt követően, hogy három vásárlónak is értékesített kábítószert. A kereskedő otthonában megtartott kutatás során 2,168 kilogramm kábítószergyanús anyag került elő, valamint a porciózáshoz és értékesítéshez szükséges eszközök, mérleg, kés, kanál, hígító- és csomagoló anyag.

Az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint a lefoglalt anyag kokain, amelynek feketepiaci értéke körülbelül 43 millió forint.

A rendőrök a férfitól lefoglaltak 5,2 millió forint készpénzt, valamint egy nagy értékű luxusautót is.

Az akció keretében a kereskedő három vásárlóját szintén őrizetbe vették, náluk csekély mennyiségű kokaint találtak a rendőrök.

Magára hagyták Salgótarjánt, cigány férfiak fogtak össze a drogdílerek ellen

8 éves kisfiával árultatta a drogot egy nő Kaposváron – videó

Megszólalt a BRFK a belvárosi klubban tartott kábítószer-razzia kapcsán

Kormánybiztos is megszólalt T. Danny drogügyéről: „A hír igaz”

Elfogták Orbán emberét, aki késeléssel fenyegette a Tisza önkénteseit; vizsgálják, hogy be volt-e drogozva

Klóros fertőtlenítőt öntött a vendég poharába egy csapos, maradandó fogyatékosságot okozott