Bűnügy

Kukásokra lőttek Budapesten, ketten kórházba kerültek

Közlekedés

Lázár János 6,1 millió forintos jutalommal járó „közlekedési elismeréseket” osztott ki

Időjárás

Lehűlés és özönvíz: hétvégére rendesen elromlik az időjárás, mutatjuk a friss előrejelzést

Index: véres ámokfutás a Vittulánál, nőket, külföldieket vertek

„Repültek a fogak, leszakadt a fél arc” a szemtanúk szerint, a rendőrség csak könnyű sérültről tud.

Harta ViktorHarta Viktor
Index: véres ámokfutás a Vittulánál, nőket, külföldieket vertek
Fotó: Facebook/Klub Vittula

„Két férfi péppé vert mindenkit a Kertész utcában” címmel sokkoló verésről számolt be az Index, mely a napokban történt a Vittula nevű budapesti szórakozóhely előtt.

A lap szemtanúk elmondására hivatkozva azt írta, két, vélhetően valamilyen dizájnerdrog hatása alatt álló férfi a VII. kerületi szórakozó hely előtt kötekedett, majd többüket súlyosan bántalmazták, köztük nőket és külföldieket is.

Egy nőnek kirúgták a fogait, egy szemtanú szerint egy olasz srácnak szabályosan leszakadt a fél arca, egy lány pedig olyat kapott, hogy repültek a fogai, egy másik lánynak a földön rúgták a fejét

– írja az Index.

A lap szerint a két férfi a kocsma melletti lakóházba menekült be. Elbeszélések alapján úgy tudni, a rendőrök 15-20 perc alatt értek ki, és szemtanúk szerint az egyenruhások nem voltak a helyzet magaslatán: angolul sem tudtak, és a szemtanúk kihallgatását sem vitték túlzásba.

A rendőrség a beszámolókhoz képest utólag azt közölte, hogy

„egy férfi előzetes szóváltást követően megütötte a sértettet, majd távozott a helyszínről. A bántalmazott férfi könnyű sérülést szenvedett. A helyszínre 10 percen belül kiérkező járőrök a szükséges intézkedéseket megtették. A BRFK VII. kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság vétség miatt indított eljárást, válaszadásunkig gyanúsított kihallgatásra nem került sor”.

A szemtanúk szerint azonban inkább szabályos mészárláshoz hasonlított az este, és az Index cikkének megjelenése után újabb forrás jelentkezett, aki egészen rémisztő dolgokat említett, a lap pedig felkereste a szomszédos házat is – ezek a fejlemények az Index cikkében olvashatók.

Ezek is érdekelhetnek

Buszon indult be a szülés Budapesten, a sofőr segített világra hozni a babát

„8-10 métert repültek” a rendőrök a detonáció következtében – Megszólalt a TEK az esztergomi robbantásról

Felmérték, hogy Karácsony Gergely győzne-e most egy főpolgármester-választáson

Robbantással fenyegetőzött egy férfi Kisbajcson, egy nappal az esztergomi tragédia után

Fejbe lőtte magát egy férfi Budán, a szomszédok hallották a lövést

Kukásokra lőttek Budapesten, ketten kórházba kerültek