Bruttó 329 ezer forint volt tavaly az átlagkereset

Tavaly decemberben 360 000 forint volt Magyarországon a bruttó átlagkereset, 10,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal.

A teljes évet nézve 2018. január-decemberben

329 900 forint volt a bruttó átlagkereset, ami nettóban 219 400 forintot jelent,

egyaránt 11,3 százalékkal többet az előző évi értékekhez viszonyítva.

A növekedésre a munkaerő-kereslet élénkülése, a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással

– véli a statisztikai hivatal.

Mindezek fényében nem lehet egy szavunk sem arra, hogy a Takarékbank elemzője szerint nem tudnak mit kezdeni a magyarok a felhalmozódó vagyonukkal.

Repülőrajt helyett tovább lopták az országot: katasztrofális évet zárt a magyar gazdaság

Már a bőrünk alatt is pénz van: kimutatta a KSH, mennyit kerestek a magyarok

Szétlopták az országot: újabb kudarcos számok érkeztek az orbáni gazdaságpolitikáról

Bemondta a KSH: 692 700 forint volt a bruttó átlagkereset októberben

Itt a bejelentés, ekkora kedvezményt kapsz a januári gáz- és áramszámlákból

Vizsgálódik a GVH, mert nagyon drágul ez az élelmiszer