Bűnügy

Kukásokra lőttek Budapesten, ketten kórházba kerültek

Bűnügy

Fejbe lőtte magát egy férfi Budán, a szomszédok hallották a lövést

Kultúra

Ingyenesen nézhető három klasszikus magyar film a Filmión vasárnap estig

100 kilométeres széllel érkezik a hidegfront, 14 megyére adtak ki figyelmeztetést

Masszív széllel érkező hidegfront rontja el a hét utolsó munkanapját.

Harta ViktorHarta Viktor

Az Időkép szerint péntek délelőtt megerősödhet az északias szél, és délutánra végképp elromlik az idő. A holnapi nap második felében

40-60 kilométer per órás alapszélre kell készülni.

A legdélebbi tájak, valamint a Duna vonalának kivételével mindenütt lehetnek

70 kilométer per órát meghaladó, de 100 kilométer per órát is megközelítő széllökések.

Huzamosabb ideig az Alpokalján és a keleti országrészben lehet viharos szél.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat 14 megyére adott ki figyelmeztetést péntekre:

szelvihar

Facebook-oldalukon azt írták, a holnap érkező hidegfront hatására az északkeleti, északi szél megerősödik, majd többfelé viharossá fokozódik. A Dunántúl keleti felét leszámítva jellemzően 60-80 km/h-s széllökésekre lehet számítani, de kisebb körzetekben ennél erősebb lökések is előfordulhatnak:

Hűvös szelek járnak…🌬A holnap érkező hidegfront hatására az északkeleti, északi szél megerősödik, majd többfelé viharossá fokozódik. A Dunántúl keleti felét leszámítva jellemzően 60-80 km/h-s széllökésekre lehet számítani, de kisebb körzetekben ennél erősebb lökések is előfordulhatnak. Az esti óráktól kezdve fokozatosan veszít erejéből a szél.Figyeljétek a veszélyjelzést! https://www.met.hu/idojaras/veszelyjelzes/index.php?c=c

Posted by Országos Meteorológiai Szolgálat on Thursday, February 21, 2019

A folytatás sem lesz sokkal kellemesebb. Ha a szél veszíti is erejéből, a hétvégére megmarad a jelentős lehűlés, a leghidegebb órákban mínusz 10 fok is lehet, erről itt írtunk bővebben:

Ezek is érdekelhetnek

Lehűlés és özönvíz: hétvégére rendesen elromlik az időjárás, mutatjuk a friss előrejelzést

Hidegfront vet véget a szeptemberi kánikulának – mutatjuk a következő napok előrejelzését

Felhőszakadással, 75 km/órás széllökésekkel érkezhet a keddi hidegfront, kiadták a veszélyjelzést

Friss veszélyjelzés: 50-80 mm esőre, villámárvizekre, 80 km/órás széllökésekre figyelmeztetnek

Látszik már: felhőszakadással, jégesővel érkezik a hidegfront, kiadták a veszélyjelzést

Heves zivatarokra és felhőszakadásra figyelmeztet a meteorológia