Levágta az ujját a betonozó gép, főnökétől 20 ezer forintot kapott

Január 8-án éppen egy zsák cementet rakott egy betonozó gépbe egy budapesti építkezésen az a férfi, aki amikor megcsúszott, a szerkezet bekapta a kezét, és három ujja bánta.

Lakatos Ferenc az RTL Klub híradójának azt mondta, a gyűrűs ujja „leesett”, mutató- és középső ujját drótokkal rakták össze, de vérkeringés nincs bennük, úgyhogy a héten azokat is amputálni kell.

A férfit főnöke a balesetkor azonnal elvitte a kórházba, és másnap is meglátogatta, párjának azonban 20 ezer forintot adott, és azt mondta,

„ne csináljanak semmi bajt”.

A háromgyerekes apuka azóta nem tud dolgozni, egyik barátja segíti ki.

Ha kiderül, hogy a munkáltató hibájából történt a baleset, komolyabban is fizetnie kell a cégnek.

Kiesett egy 24 éves férfi az ablakból a budapesti Vörösmarty utcában

Bejelentette a rendőrség: fokozott ellenőrzés jön Budapesten

Elgázolt egy embert a villamos a budapesti Móricz Zsigmond körtéren

Kiadós ónos eső jön, narancs riasztás van Budapesten

Holtan találtak rá egy NAV-os tábornokra az ukrán pénzszállítók elfogásának estéjén

Kizuhant az ablakból egy kisfiú Győrben