Gazdaság

Manipulálták a számítást, hogy egy számjegyű legyen az infláció?

Életmód

24.hu: fejenként egymillió forintot kér a veszprémi érsek az egyházmegye papjaitól

Időjárás

Akár 20 centi hó is hullhat a folytatásban, itt a pontos térkép

Meghalt Tandori Dezső

Harta ViktorHarta Viktor
Tandori Dezső költő, író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, rajzoló, miután 2007-ben a német-magyar irodalmi kapcsolatok terén kifejtett kiemelkedő munkássága elismeréséül átvette a Goethe-érmet Budapesten.
Tandori Dezső költő, író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, rajzoló, miután 2007-ben a német-magyar irodalmi kapcsolatok terén kifejtett kiemelkedő munkássága elismeréséül átvette a Goethe-érmet Budapesten. Fotó: MTI/Honéczy Barnabás

Nyolcvan éves korában elhunyt Tandori Dezső Kossuth-díjas író, költő, műfordító, intermediális grafikus, a nemzet művésze – közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Digitális Irodalmi Akadémia a család nevében szerdán az MTI-vel.

A közlés szerint az alkotót szerda hajnalban érte a halál.

Tandori Dezső 1938. december 8-án született Budapesten. Versei az 1960-as évektől jelentek meg, Töredék Hamletnek című első kötetét 1968-ban adták ki. Az 1970-es évektől sokféle műfajban publikált: írt például gyermekverset, krimit, filozofikus esszéket.

A hetvenes évek elején keletkeztek első képzőművészeti munkái, majd önálló ciklusokként jelentek meg indigó- és írógéprajzai. Igen jelentős volt műfordítói munkássága is, elsősorban angolból és németből fordított.

Tandori Dezső munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el: 1978-ban József Attila-díjat kapott, 1996-ban a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját vehette át, 1998-ban Kossuth-díjjal jutalmazták. 2007-ben vehette át a rangos német kitüntetést, a Goethe-érmet, 2014 óta volt a nemzet művésze.

Ezek is érdekelhetnek

Elhunyt Galambos Erzsi színművész

Érkezik a Showder Klub új évada, már megvan a dátum

Szerencsétlen bohóc: Dúró Dóra akkora reklámot csinált a Nemzeti Múzeumnak, hogy a főigazgató külön megköszönte neki

Lemondott Vidnyánszky Attila vezérigazgató, miután súlyos balesetet szenvedtek színészek a Nemzeti Színházban

Meghalt Matthew Perry, a Jóbarátok Chandlerje

Kibaszták L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját, miután „szabotálta a gyermekvédelmi törvényt”