DK: „Idén is egy beteges hazudozó évértékelőjét hallottuk”

A párt szerint folytatódik a lopás és tovább híznak a fideszes oligarchák.

Gréczy Zsolt

A Demokratikus Koalíció üres családpolitikai ígérgetésnek nevezte az Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi évértékelőjén elhangzottakat. A kormányfő beszédében egyebek mellett egy hétpontos családvédelmi akciótervet jelentett be.

Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője közleményében azt írta: az ország világosan értékelte a Fidesz családpolitikáját.

Az elmúlt években 600 ezer magyar ment külföldre – zömében fiatalok -, lassan pedig eljön a kor, amikor külföldön több magyar születik majd, mint itthon

– írja az közlemény, és a DK-s felidézi: Orbán Viktor beszélt bölcsődei ellátásról, miközben 2010-ben ő állította le a Gyurcsány-kormány bölcsődeépítési programját. Beszélt gyermekvállalásról, miközben 10 éve nem emelte a családi pótlékot, miközben országszerte hiány van gyerekorvosból, miközben épp most zárt be az ország legjobb koraszülött osztálya – sorolta Gréczy.

„Idén is egy beteges hazudozó évértékelőjét hallottuk”

– értékelt a politikus, aki szerint „valójában az idei év is a lopásról, az Orbán-család és a fideszes oligarchák gazdagodásáról, a lopott pénzen vett luxuséletmódjukról fog szólni, miközben az európai magyaroknak kuss a nevük a saját hazájukban”.

Nagyon küzd a szemét gazember: „A kormány döntött, bevezeti a 14. havi nyugdíjat”

Orbánék washingtoni hazaárulása: „Az emberek nem űrállomásra vágynak, hanem arra, hogy vonattal eljussanak Budapestre vagy Salgótarjánba”

Orbán Viktor: az ukránok kormányváltást akarnak Magyarországon

Magyar Péter: A rettegő hatalom minden erkölcsi és jogi határt átlépett

Újabb roncsellenzéki hobbipárt alakul, már megvan a színük is

Szalay-Bobrovniczky egyetlen mondattal reagált arra, hogy lövést kapott egy testőre Törökországban