Kipaterolták végre Budapestről a Red Bull Air Racet

Nem lesz idén repülős berregés a belvárosiak feje fölött.

Tarlós István főpolgármester engedve a minden éven megsüketülő budapestiek akaratának, de valószínűleg inkább az ősszel várható főpolgármester-választásra készülve megenyhült, és idén nem adja ki az engedélyeket a júliusra tervezett eseményre.

A bejelentésről a hvg.hu számolt be a Főpolgármesteri Hivatal közleménye alapján, ebben azt írják:

„A budapesti lakosság észrevételeinek és érdekeinek figyelembevételével a főpolgármester – Láng Zsolt bizottsági elnökkel egyetértésben – tájékoztatta a Red Bull Air Race szervezőit, hogy a rendezvény körülményeinek elégtelensége miatt a Főváros nem tudja az engedélyeket kiadni az ez év júliusra tervezett eseményre. A főpolgármester alternatívaként javasolta a szervezőknek megvizsgálni a Duna-kanyar vagy valamelyik nagyobb magyarországi tó környékét”.

Orbán Viktor megkérdezte Kapu Tibort, hogy „a háború az látszik-e onnan föntről”

Azahriah: már csak az „értelmileg és mentálisan visszamaradott véglények” szavaznak a Fideszre

Összeomlott a vonatközlekedés a Budapest-Győr vonalon

„Káosz, szétesés, összeomlás, hazugság” – Durva megszorítást rendelt el a kormány

Orbán nem áll le, megfenyegette a több százezer Pride-felvonulót

Újabb számok mutatják: tovább nőtt a Tisza Párt előnye