Halálos baleset történt Gyula és Sarkad között

Teljes útzár mellett helyszínelnek a rendőrök.

Halálos baleset történt Gyula és Sarkad között
Ütközésben összetört személygépkocsik Gyula és Sarkad között 2019. február 3-án. A 4219-es számú úton történt balesetben az egyik járművezető a helyszínen meghalt. Fotó: MTI/Donka Ferenc

Két autó karambolozott vasárnap reggel Gyula és Sarkad között a 4219-es számú úton, a balesetben az egyik járművezető a helyszínen meghalt.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a másik jármű vezetője az elsődleges információk szerint súlyosan megsérült.

A helyszínelés idejére a rendőrség teljes szélességében lezárta az érintett útszakaszt. A Gyula és a Sarkad felől közlekedők Doboz felé tudják elkerülni a baleset helyszínét.

Kiesett egy 24 éves férfi az ablakból a budapesti Vörösmarty utcában

Holtan találtak rá egy NAV-os tábornokra az ukrán pénzszállítók elfogásának estéjén

Kizuhant az ablakból egy kisfiú Győrben

Léket kapott egy teherszállító uszály Vámosszabadinál

Hatalmas tűz Budapesten, kilométerekről is látszik a füstje

Kigyulladt egy elszívó egy budapesti vendéglátóhelyen, 500 embert menekítettek