Autópályán kóborló őzet mentettek a rendőrök

Szolgálatban lévő rendőrök vettek észre pénteken egy bajba jutott őzet az M1-es autópályánál, a zsámbéki pihenőhely mellett. Az állat a jobb oldali pályatest mellett állt, és félő volt, hogy előbb-utóbb elgázolják – írja a police.hu.

A rendőrök az állatot az autópálya mellett lévő vadháló felé terelték, ahol megfogták, és biztonságos helyen szabadon engedték. Az akció nem akadályozta az autópálya forgalmát – írják.

Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
A Fidesz úgy tudja, a mai államfőválasztás a magyar demokrácia mélypontja
Kabaré: nem tudta elmondani az eskü szövegét a két új fideszes képviselő
A KDNP úgy tudja, Baka András bosszút akar állni a Fideszen
Megvan, ki lesz az új köztársasági elnök
Esküt tesz és beszédet is mond kedden az új köztársasági elnök, akiről még mindig nem tudni, hogy kicsoda