Deutsch Tamás megszámolta, hányszor találkozott Sorossal az európai szocialisták listavezetője

Soros György emberének nevezte az európai szocialisták európai parlamenti listavezetőjét, a holland Frans Timmermanst Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Deutsch szerint a holland politikus markáns, határozott és radikális bevándorláspárti nézeteket vall, és bevallottan Soros György egyik bizalmasa, ráadásul

„feltűnően sokat egyeztet”

személyesen Soros Györggyel és a hálózatába tartozó szervezetekkel.

Annak ellenére, hogy Soros György nem politikus, hanem egy unión kívüli állam polgára, tőzsdespekuláns, a bizottság mégis vele, vagy lobbistáival 64-szer találkozott az elmúlt időszakban

– számolt be kutatásairól Deutsch. Összesítésének forrását közelebbről nem nevezte meg.

Frans Timmermans is Soros György tervének megvalósítója, a kvóta alapú betelepítésről szóló javaslat is az ő nevéhez fűződik, egy másik bizottsági javaslatával pedig legalizálta volna az illegális bevándorlást – magyarázta tovább a fideszes.

Deutsch Tamás úgy tudja, „Soros György kampánya” egyre erősödik azért, hogy Frans Timmermans és a hozzá hasonló bevándorláspárti erők kerüljenek többségbe, így fel tudják gyorsítani Európa migránsokkal való elárasztását.

Nem vett részt a Tisza a Fővárosi Közgyűlés ülésén: „Elég volt abból, hogy Szentkirályi Alexandra balhét és színházat csinál”

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Deutsch Tamás hatalmasat harcolt Brüsszelben az angol nyelvvel

Magyar Péter: Deutsch Tamás ma megint húzott egy csíkot, és hazudott valamit

New Yorkba utazik Deutsch Tamás, Donald Trump vasárnapi kampánynagygyűlésére

Magyar Péterék újra kórházlátogatásra indulnak