Gazdaság

Újra 400 fölött az euró árfolyama, másfél éves mélypontra romlott a forint

Gazdaság

Megjelent a rendelet: elvesz a kormány egy utcát Budapesttől

Gazdaság

Deutsch Tamás: Magyar Péterék 2 millió forinttal emelnék minden magyar család rezsijét

A kormány ellen tüntettek Salgótarjánban

RABI Ferenc
Rabi Ferenc, a Bánya, Energia és Ipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke beszédet mond a rabszolgatörvény elleni tüntetésen Salgótarjánban, a Förster Kálmán téren 2019. január 19-én. Fotó: MTI/Komka Péter

A városon végigvonuló autós felvonulást, majd a Fő téren tüntetést tartottak Salgótarjánban szombaton délelőtt a rabszolgatörvény ellen, rugalmasabb nyugdíjbavonulási rendszert és a sztrájktörvény megváltoztatását követelve. A rendezvényen szakszervezeti vezetők és hét párt képviselői szólaltak fel.

A demonstráción Rabi Ferenc, a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete elnöke hangsúlyozta, a hatalom át akarja alakítani a munka világát, és nem akarja figyelembe venni a szakszervezeti, munkás, munkavállalói követeléseket.

Kitért rá, hogy a kormánypropagandával ellentétben

a megváltozott adószabály miatt a minimálbér nem kétszeresére, hanem csak 65 százalékkal emelkedett, és Szlovákiában 44 ezer forinttal magasabb a minimálbér, mint Magyarországon.

A követelések között sorolta a tisztességes megélhetést biztosító béreket, a béren kívüli juttatás visszaállítását, a közszféra béreinek rendezését. Kitért rá, úgy alakították át a nyugdíjrendszert, hogy elvették a bányászok, kohászok, a radioaktív sugárzásnak kitett munkahelyeken dolgozók korkedvezményét, és kérdés, hogy 65 évesen fel tud majd-e mászni három emelet magasra dolgozni a szénkőfejtésen.

Demeter László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nógrád megyei titkára bírálta a „rabszolgatörvényt” megszavazó nógrádi képviselőket, és az egyszámjegyű minimálbér, bérminimum megállapodást aláíró szakszervezeti vezetőket is.

A DK, az Európai Baloldal-Munkáspárt 2006, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd képviselői a tüntetésen emlékeztettek, hogy Salgótarján önkormányzati cégeinél közgyűlési döntés alapján nem engedik meg a túlóratörvény alkalmazását, valamint bírálták a kormány.

A mintegy kétszáz résztvevő „elég volt”, „igazságot”, „nem hagyjuk” skandálásokkal kísérte a szónokok szavait.

A felszólalások után a tüntetők sípolva, zászlókkal, „Túlórázni jöttem” feliratú táblákkal indultak el a fideszes Becsó Zsolt országgyűlési képviselő irodájához. Demeter László a postaládába tette a követeléseket, és mint mondta, elmennek majd a képviselő fogadónapjaira.

Ez is érdekelhet:
A Fidesz tesz a tüntetésekre, inkább ma is sorosoztak egyet

Kapcsolódó hírek

Viharos széllel, csapadékkal érkezik a hidegfront

Lázár János idegei feladták: seggnyalást, aberrált, belvárosi, libsi gyerekeket emlegetve őrjöng a Facebookon

„Ez a kormány gyermekbarátnak hazudja magát” – Több ezer emberrel tüntetett Magyar Péter a Belügyminisztérium előtt

Tényleg blokkolják a térerőt Magyar Péter rendezvényein? Megszólalt a minisztérium és a rendőrség

„Szégyelld magad, Kósa Lajos!” Magyar Péter bevette a fideszes fővárost is

Fordulat: Hadházy megszólalt Magyar Péterről, ez mindent megváltoztathat

Magyar Péter a propagandamédia bojkottjára szólított fel a szombati tüntetésen

Marco Rossi miatt lesz tüntetés Budapesten

Magyar Péter már a délutáni tüntetés előtt elment a közmédiához, kiragasztotta pártja követeléseit