Jogerős: hazudott a TV2 a Jobbikkal és Czeglédy Csabával kapcsolatban

A „Tények” című műsorban kell közölniük a helyreigazítást.

Pert nyert a Jobbik a TV2 ellen. A párt honlapján olvasható közlemény szerint a tévécsatornának azzal kapcsolatban kell helyreigazítást kell közölnie a valamilyen fura elgondolásból „Tényeknek” nevezett műsorában, hogy egy 2018. március 30-án sugárzott adásában a „Czeglédy Csaba a Jobbikot is pénzelte” képaláírással közölt híranyagban valótlanul állították, hogy Czeglédy korábban pénzt adott a Jobbiknak.

Azt is valótlanul állították, hogy a Jobbik megállapodott Czeglédy Csabával arról, hogy ügyvédi megbízásért cserébe pénzzel segíti a jobbikos kampányokat.

„A valóság ezzel szemben az, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom és Czeglédy Csaba között nem volt semmilyen kapcsolat, soha nem jött létre köztük semmilyen megállapodás és az illető személy a Jobbiknak soha nem nyújtott semmilyen támogatást”

– olvasható a közleményben.

Négymillió szórólappal teríti be az országot a Fidesz, hogy higgyük már el végre: a Tisza adóemelést akar

Lázár János bemondta: visszafordíthatatlanul a megújulás útjára lépett a MÁV-Volán csoport

„Sosem volt luxus” – Orbán Viktor szerint hazugság a kastélyok, a jachtok, ezeket csak az ellenfél találta ki

Mocskos hazaárulók: már nyíltan az orosz titkosszolgálat anyagait teríti az állami hírügynökség

Jeszenszky Zsolt: „Ha valaki közülük meghalna, valószínűleg csomóan nem lennének szomorúak a jobboldalon”

Három nap alatt elutasította a rendőrség Hadházy feljelentését a hatvanpusztai műemlékrombolás ügyében