Az M1-en elemezte Soros „gyanús tárgyalásait” a korábban Tordai Bencét köcsögöző „elemző”

Boros Bánk Levente

Aligha véletlen, hogy Soros György és az EU-vezetők találkozásait rendszerint rövid időn belül uniós szintű döntések követik – mesélte a Médianéző igazgatója az M1 szombat esti műsorában.

Boros Bánk Levente szerint Soros György európai nyomásgyakorlásáról árulkodik az is, hogy brüsszeli látogatásainak céljáról

nem tudni semmit, tárgyalásait elrejtik a nyilvánosság elől.

Üzleti célokért lobbizni nem tilos, így az sem példa nélküli, hogy üzletemberek esetenként politikusokkal találkoznak, de a tőzsdespekuláns nagyjából negyedévente, lobbistái pedig hetente tárgyalnak uniós vezetőkkel – tette hozzá.

Az „elemző” elfogadhatatlannak nevezte, hogy Soros György választói felhatalmazás nélkül akar nyomást gyakorolni Brüsszelre a nemzetállamok érdekei és megválasztott politikusok ellenében, hogy a nyílt társadalom jelszavával idegen néptömegek jöhessenek Európába.

Bors Bánk Levente neve egyébként onnan lehet ismerős, hogy az Echo TV Troll című műsorának vendégeként korábban „primitív kis köcsögnek” nevezte Tordai Bencét, a Párbeszéd politikusát.

Megszűnik a TV2 hírhedt szennyműsora
Ürítik a Megafon irodáját, széthullik a fideszista kígyófészek
Távozik a fideszes propagandalap kápója
Oszlik a mocsok: kirúgták a TV2 hírigazgatóját
Egy sor parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Tisza-frakció
Már tudják, mi történt: emberöléssel gyanúsítják a szentlőrinci lakásból kizuhant lány barátját