Kiraboltak egy benzinkutat Máriapócson

De ez még nem minden, a gyanúsítottnak a jogosítványa is lejárt.

fegyver-bunjel
Fotó: police.hu

Kiraboltak egy máriapócsi benzinkutat szombat délután, az esetet egy szolgálaton kívüli rendőr jelentette, a gyors intézkedések eredményeként fél órán belül elfogták a feltételezett tettest.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a rablás során személyi sérülés nem történt. Az elkövető a megszerzett pénzzel Kállósemjén irányába menekült el gépkocsival. A rendőrök ellenőrző-áteresztő pontokat állítottak fel, mozgósították a környékbeli egységeket is.

Baktalórántházi rendőrök kijelölt felállítási helyükre tartottak, amikor a 41-es számú főúton, Apagy és Levelek között felfigyeltek egy szemből érkező gépkocsira. Azonnal utána fordultak és megállították.

A rendőrök az autóban megtalálták és lefoglalták a bűncselekmény elkövetéséhez használt fegyvert, valamint egy szatyorban az eltulajdonított pénzt is.

Mivel az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy az igazoltatott 43 éves nagykállói férfi alkoholt fogyasztott, mintavételre előállították. Kiderült, hogy a vezetői engedélye is lejárt.

Az őrizetbe vett gyanúsított lakásán a rendőrök további tárgyi bizonyítékokat foglaltak le. A nyomozók kezdeményezik a férfi letartóztatását az ügyészségnél.

Kitüntették a férfit, aki a Jeszenszky házaspár segítségére sietett

Kiskorú, értelmi fogyatékos gyerekkel létesített szexuális kapcsolatot egy férfi Veszprém megyében

Hasba szúrtak egy férfit Dombóváron

Elkapták a solymári bankrablót – ezért a kókány fegyverért külön börtönbe kellene zárni

Magyar Péter a Házibuli zenéjével osztotta meg a Hír TV propagandistájának erőlködését

Kész a terv, amivel megszívatná a kormány a Revolut felhasználókat