Úgy bebulizott egy nő a Vörösmarty téren szilveszterkor, hogy elhagyta a gyerekeit

Egyelőre vissza sem kaphatja a 4 éves kisfiát és 6 éves kislányát.

Tömegek ünnepelték a szilvesztert Budapest belvárosában, a Vörösmarty téren is, ahol egy 66 éves férfival szórakozó 39 éves nő annyira megnyomta a bulit, hogy nem vette észre, amikor a 4 éves kisfia és a 6 éves kislánya elkeveredett mellőlük a hangzavarban.

Az RTL Híradó beszámolója szerint a tömegben több rendőr is volt, először a kisfiút látta meg egy járőrpáros, akiknek gyanús lett a kétségbeesett gyerek.

A kisfiú szinte megszólalni sem tudott a pániktól.

Az V. kerületi rendőrkapitányságra vitték, ezzel egy időben egy 6 éves kislány kért segítséget, aki szintén nem találta anyukáját.

Közben az anya is rádöbbent, hogy elvesztette gyerekeit, kisvártatva ő is a rendőrökhöz fordult, miközben mindkét gyereket a nagymamájukhoz vitték az egyenruhások.

Az anya ellen eljárást indítottak és a nő ismerősét is kihallgatták, mindkét felnőttnek kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie. Az csak később derül ki, hogy az asszony visszakaphatja-e gyerekeit.

Ismét törvényt sértett a kormányközeli rádió, most a cukorbetegekkel szemétkedtek

Rendőrt hívtak a bokrok között gusztustalankodó férfira

Magyar Péter húsvéti üzenetet küldött Orbánnak

Meghalt egy ember Kismaroson

Botrány: enyhítették a katonatiszt büntetését, aki felismerhetetlenre verte volt párját

Megverhettek két rendőrt Szigetváron