Ezeken a szombatokon kell dolgoznod 2019-ben

Január elsejével hatályba lépett az a pénzügyminiszteri rendelet, mely meghatározza, mely szombatokat kell ledolgozni az idei év során. Eszerint 2019-ben három olyan szombat lesz, ami munkával telik, feleannyi, mint tavaly – írta a Portfolio.hu.

Az ezzel foglalkozó rendelet már a nyáron megjelent a Magyar Közlönyben, de hatályba csak az idei esztendő első napjával lépett.

2019-ben az

  • augusztus 10-re,
  • a december 7-re,
  • és a december 14-re eső szombatot kell majd munkával tölteni.

Ebből az is következik, hogy

  • augusztus 19-e (hétfő),
  • december 24-e (kedd),
  • valamint december 27-e (péntek) pihenőnap lesz.

Fideszes nő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára emelné a magyar családok rezsijét!

Repülőrajt helyett tovább lopták az országot: katasztrofális évet zárt a magyar gazdaság

Itt a bejelentés, ekkora kedvezményt kapsz a januári gáz- és áramszámlákból

Vizsgálódik a GVH, mert nagyon drágul ez az élelmiszer

Már a bőrünk alatt is pénz van: kimutatta a KSH, mennyit kerestek a magyarok

Szétlopták az országot: újabb kudarcos számok érkeztek az orbáni gazdaságpolitikáról