100 köbméter hulladékot kellett eltakarítani a budapesti utcákról

Takarítás a szilveszteri ünneplés után Budapesten
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. dolgozói takarítanak a szilveszteri ünneplés után a belvárosi Vörösmarty téren 2019. január 1-jére virradóan. Fotó: MTI/Mónus Márton

Mintegy 100 köbméter hulladékot takarítottak össze a budapesti szilveszteri rendezvények helyszínein, a belvárosi utcákon, tereken a Fővárosi Közterület-fenntartó dolgozói.

A társaság közleménye szerint az óév búcsúztató közterületi rendezvények helyszínein – többek között a Vörösmarty téren, a Kis- és Nagykörúton -, továbbá a Boráros téri, Ferenc körúti, Blaha Lujza téri, Nyugati téri, Kálvin téri, Deák téri, valamint az Astoria aluljárókban és azok környékén január elsején reggel 6 órakor kezdték meg kézi és gépi erővel a takarítást, melyet a kora délutáni órákra fejeztek be az FKF dolgozói.

A fővárosban az év első napján a keddi program szerint vonultak ki a hulladékszállító gépjárművek a kommunális, illetve a szelektíven gyűjtött anyagok elszállítására – írta az FKF.

Hatalmas rendőri készültség van a Kálvin téren – fotó
Kiesett egy 24 éves férfi az ablakból a budapesti Vörösmarty utcában
Bejelentette a rendőrség: fokozott ellenőrzés jön Budapesten
Elgázolt egy embert a villamos a budapesti Móricz Zsigmond körtéren
Visszakerül a múzeumba a Kövér László által összefingott antik házelnöki szék
Előállt a milliárdos üzletasszony, aki leleplezte a NER-feleségek luxuséletét