Országos tüntetésre készül a szakszervezetekkel az MSZP

Mintegy hetven helyszínen tervez megmozdulásokat az MSZP a szakszervezetekkel közösen – nyilatkozta Tóth Bertalan a 24.hu-nak.

A magyar szocialista párt elnöke szerint mind a 19 megyében várható megmozdulás. Hozzátette, hamarosan ismét összeülhet az ellenzéki képviselőkből álló obstrukciós bizottság (ez az ellenzékiek közös akcióinak koordináló fóruma).

„Ez az ellenzéki kör lehet majd egy új, Rendszerváltó Ellenzéki Kerekasztal előkészítő műhelye is”

– idézte lap Tóth Bertalant. A pártelnök szerint 2019 elején újabb „hatalmas demonstráció” várható, ennek részleteiről viszont majd csak később adnak tájékoztatást.

Tóth Bertalan arról is beszélt a 24.hu-nak, hogy az MTVA székházában történt botrányos események miatt az MSZP büntetőfeljelentéseket tesz.

Több millióan tüntettek Trump ellen Amerikában
Tömegtüntetés volt Prágában azért, hogy a cseh kormány ne kövesse Magyarország példáját
Hatalmas rendőri készültség van a Kálvin téren – fotó
Magyar Péter azonnali vizsgálatot követelt és gyermekvédelmi intézkedéscsomagot ígért
Megszólalt Orbán Viktor: a „nagy sikerű” DPK után újabb akciócsapatot ígér
Visszakerül a múzeumba a Kövér László által összefingott antik házelnöki szék