Fidesz: az ellenzék mindenre képes, valamint Gyurcsány, Soros, bevándorlás

Halász János

Az ellenzéki politikusok a hatalomért mindenre képesek, erőszakra, közintézmények elfoglalására és a parlament működésének megbénítására is – mondta a Fidesz-frakció szóvivője kedden Budapesten újságíróknak.

Halász János azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke pártja hétfői fővárosi ételosztásán arról beszélt, szerinte a kormányellenes tüntetések már nem egyes törvények ellen zajlanak, a demonstrálók célja az, hogy

„ez a rendszer úgy, ahogy van, megbukjon”.

A Fidesz-frakció szóvivője Gyurcsány nyilatkozata alapján kilogikázta: az elmúlt napok „Soros által támogatott erőszakos akciói” valójában arról szólnak, hogy

az ellenzék meg akarja szerezni a hatalmat.

„Soros támogatásával a Jobbiktól a szocialistákon, az LMP-n át Gyurcsányig mindannyian összeálltak”, és egy céljuk van – az ellenzéknek és a bevándorláspárti Soros-hálózatnak is -, meg akarják ragadni a hatalmat, és ezért mindenre, erőszakra is képesek – mesélte Halász János.

Menekülnek a patkányok: titokban fideszes vezetők keresik Magyar Péter kegyeit
Kitálalt egy fideszes, szerinte Orbán Viktornak mennie kell
Radnai Márk: Óránként kapunk hírt arról, hogy bizonyítékokat próbálnak eltüntetni, és parancsra darálnak le titkos szerződéseket
Máris elkezdték marni egymást a fideszesek
Elkaptak egy szarházi fideszest: menekült a mikrofon elől
Magyar Péter válasza Mészáros Lőrincnek: Készüljön a meghallgatásokra!