Volner a férgezés-patkányozás után: a Fidesz szavazóit akarom megszólítani

Nagyot ment ma Volner János, a Mi Hazánk Mozgalomba átült „kormányváltó erő” kormánybarát keménykedése: a politikus a Facebookon, majd később az Echo tévében is azzal haknizott, hogy ha a baloldali csürhe komolyabb eredményt érne el a tüntetéseken, akkor ő majd riadóztatja a Betyársereget, aztán rendet vágnak.

Volner most egy újabb Facebook-posztban magyarázta el, hogy nem úgy értette, ő is szívesen kiment volna tüntetni a túlóraszabályozás miatt, de még a Fidesz törvénykezésétől sem undorodik annyira, mint a „baloldali pártzászlóktól”, úgyhogy emiatt sajnos nem lehetett ott.

A Nyugati Fénynek a téma kapcsán Volner az Echo tévés megszólalásait is új megvilágításba helyezte. A lap azt kérdezte tőle, hogy nem érzi-e kínosnak abban a fideszes szennymédiában szerepelni, amelyben nemrég még az ő „bokorbéli orális kalandjairól” cikkeztek.

Volner erre azt válaszolta,

szerepléseivel a Fidesz szavazóit akarja megszólítani.

Törölte a Bűnvadászok Facebook-oldalát a Meta

Fotókon mutogatja a kormány az ukránoktól lefoglalt aranyrudakat és eurókötegeket

Nagy bejelentés: „Jön a nyugdíj!”

Orbán nekiment Ukrajnának: ez nyílt hadüzent

Orbán beszervezéséről is beszélt a volt ukrán tiszt, aki „megfenyegette” a kormányfőt, erről azonban a propaganda hallgat

Deutsch Tamás: sosem volt még ilyen „elképesztően brutális” külső beavatkozás a magyar választásba