Vidékieket mozgósítana a Jobbik a budapesti tüntetésekre

Ezres számban várja a vidékieket a fővárosi demonstrációkra a Jobbikmondta el a HVG-nek Sneider Tamás pártelnök.

„A Jobbiknak nincs pénze buszokra, mint a Fidesznek, hogy szervezetten hozza a fővárosi a tüntetésre a tagjait és szimpatizánsait, de a jobbikosokban maguktól is ég a vágy, hogy részt vegyenek a tiltakozásokon”

– mondta Sneider. Szavai szerint a párt tagjainak és szimpatizánsainak logisztikában nem tudnak segíteni. A pártelnök szakszervezeti vezetőkkel tárgyal annak érdekében, hogy álljanak a tiltakozás élére.

Sneider a HVG-nek csütörtök éjjel, a Kossuth téren azt nyilatkozta, még ott a helyszínen válságtanácskozást tartanak és mozgósítják a vidéki szervezeteiket. Egy későbbi élő bejelentkezésében azt is mondta, hogy ha a kormány nem tanul a tiltakozásokból,

jobbikosok fognak vidékről a fővárosba jönni, hogy „megvédjék a budapestieket”.

Orbán Viktor kedvenc újságja: „Gyere le te faszszopó hazaáruló, szétbasszuk a fejedet!!!”
Pedofideszesek tüntettek Budapesten, egyikük a nemi szervét fogdosta
Orbán haverja tovább aljaskodik: leállt a vasút egész Szerbiában, hogy a tüntetők ne tudjanak Belgrádba jutni
Több millióan tüntettek Trump ellen Amerikában
Magyar Péter: Riasztották a Gripeneket egy izraeli utasszállító miatt
Magyar Péter kiosztotta a migránsokért könyörgő milliárdos csirkegyár-tulajdonost