Vasárnap a Hősök terén tüntetnek a rabszolgatörvény és a különbíróságok ellen

Ellenzéki tüntetés a munka törvénykönyvének módosítása ellen
Az ellenzéki pártok kezdeményezésére a munka törvénykönyvének módosítása ellen indult tüntetés résztvevői a Margit hídon 2018. december 12-én. Fotó: MTI/Mónus Márton

Alig, hogy elkezdődött a csütörtöki tüntetés a Kossuth téren, már a következőt is szervezi valaki.

A Facebookon egy magánszemély hirdette meg az újabb tiltakozást vasárnapra, a helyszín ezúttal a budapesti Hősök tere:

„2018. december 12-én egy botrányba fulladt ülésen a Fidesz-KDNP-s parlamenti többség elfogadta a rabszolgatörvény néven elhíresült törvénymódosítást, amely a dolgozói túlórakeretet 250 óráról 400 órára emeli. Ugyanezen az ülésen megszavazták a magyar igazságszolgáltatás függetlenségének végét jelentő közigazgatási különbíróságok létrehozását.

A magyar emberek már aznap délután spontán tüntetésen tiltakoztak a magyar munkavállalók érdekeit és a magyar demokráciát súlyosan sértő két törvény ellen. Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter a másnap tartott kormányinfón úgy fogalmazott: “Nincs érdemi társadalmi tiltakozás a jogszabállyal szemben” ezért a kormány nem hátrál meg.

Mutassuk meg Orbán Viktor kormánynak, hogy milyen az, mikor a magyarok érdemben tiltakoznak, és kívánjunk együtt boldog, karácsonyt a Miniszterelnök Úrnak! Várunk mindenkit a Hősök terére december 16-án vasárnap 15:00 órától”

– áll az esemény leírásában, mely a „Boldog karácsonyt, Miniszterelnök Úr!” fantázianevet viseli és eddig 88-an jelezték, hogy elmennek.

Magyar Péter: Lecsapott az Orbán-átok

„Szatyor fing” meghívta Magyarországra XIV. Leó pápát

Halálra gázoltak egy embert az M6-oson

Illegális tuningtalálkozóra csaptak le a rendőrök, soron kívüli műszaki vizsgára küldtek több járművet

Rengetegen készülnek a délutáni tüntetésre, Orbánék orosz mintájú terrorja ellen

Nagyon megverték a Fidesz jelöltjét Hajdúhadházon