Felvonult Orbán Viktor mögött a testőrség, amikor a rabszolgatörvény elfogadásának bojkottja közben veszélyesen közel kerültek az ellenzéki politikusok Orbán Viktorhoz – írja az Index.
A szerda délelőtti balhéról itt írtunk, az ellenzék blokáddal és sípolással próbálta ellehetetleníteni a szavazását:
Az eseményeket Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa élőben közvetítette a Facebookon, újságírókat sem engedtek be az ülésterembe. Egy ponton Tordai és Szabó Tímea odalépett Orbán Viktorhoz, majd további ellenzéki képviselők csatlakoztak hozzájuk, hogy kérdőre vonják a miniszterelnököt a tervezett módosítás kapcsán.
Mikor Orbán körül szokatlanul nagy lett a tömeg, a háttérből megérkeztek a miniszterelnök testőrei (az alábbi képkivágáson a háttérben látszanak), valamint Kocsis Máté, aki maga is lelkesen magára öltötte a szerepet:

Fotó: részlet Tordai Bence élő videójából
Itt a teljes videó, 1 óra 10-nél érkezik a miniszterelnöki felmentősereg:
Közben eldőlt, hogy az ellenzék bojkottja sem tudta megakadályozni a rabszolgatörvény megszavazását: 130 igen szavazattal, 52 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el azt az Országgyűlés.