Lezárták a Margit hidat a tüntetők, az Oktogonra indulnak

„Sétálni indultak” a Kossuth téren gyülekezők a Margit híd felé, hogy elmagyarázzák mindenkinek, mi a baj a most elfogadott túlóratörvénnyel és a metódussal, ahogy azt izomból megoldották a kormánypártok. Amint arról korábban írtunk, délután több száz ember gyűlt össze a Parlament előtt.

A 444 beszámolója szerint a tüntetőket az egész parlamenti balhét végigélőző Tordai Bence délután öt körül sétára invitálta.

„Békésen, szabálykövetően nézzük meg, mi folyik most a Margit hídon. Ha út közben találkozunk emberekkel, mondjuk el, hogy mi az a rabszolgatörvény, miért tiltakozuk ellene. Szabad állampolgárok vagyunk, bárhová mehetünk, tegyünk egy kis kört, aztán gyerünk vissza. Nézzük meg, az embereknek felnyílt-e a szeme”

– fogalmazott a Párbeszéd politikusa.

A 444 szerint a tömeg odaért a hídra, melyet a rendőrség lezárt az autók előtt, nem jár a 4-es 6-os villamos sem. A forgalmirend-változásról a BKK is hírt adott a Facebook-oldalán.

A Mérce szerint a Margit hídról az Oktogonra indultak a tiltakozók, a tömegből az „Orbán, takarodj” is fel-felhangzik. A Mérce élő videójában láthatod a vonulást:

Tüntetés a Kossuth téren a mai botrányos országgyűlési ülés miatt és a rabszolgatörvény ellen. Élőben a Mércén!

Posted by Mérce on Wednesday, December 12, 2018

Orbán Viktor kedvenc újságja: „Gyere le te faszszopó hazaáruló, szétbasszuk a fejedet!!!”
Pedofideszesek tüntettek Budapesten, egyikük a nemi szervét fogdosta
Orbán haverja tovább aljaskodik: leállt a vasút egész Szerbiában, hogy a tüntetők ne tudjanak Belgrádba jutni
Több millióan tüntettek Trump ellen Amerikában
Magyar Péter: a hőség miatt otthoni munkavégzést rendelt el a kormány a közszférában
Hosszú listát tett közzé Magyar Péter a Tisza első 50 napjának eredményeiről