Életmód

Megszűnik egy kedvelt tévécsatorna Magyarországon

Gazdaság

Súlyos benzindrágulás jön pénteken, de a dízelesek örülhetnek

Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Baltával megölte, elásta lakótársát egy csongrádi férfi, tíz évre ítélték

Részegen gyakran hangoztatta, hogy „kinyírta a lakótársát”, de öt év kellett, mire elhitték neki, és elkezdték keresni az agyonvert áldozatot.

Jogerősen tíz év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék azt a férfit, aki 2012 novemberében baltával agyonverte lakótársát, majd a holttestet a kertjében elásta Csongrádon. A férfit emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.

A jelenleg 28 esztendős vádlott 2011-ben ismerte meg a későbbi sértettet, akit azután szívességből a csongrádi házába engedett, hogy egy szobát használva ott lakjon. Az 51 éves sértett gyakran italozott, és a költségekhez – szállásadója kérésére sem – járult hozzá, ezért a két férfi között több alkalommal is vita alakult ki.

Az utolsó vita során 2012 őszén a vádlott közölte a sértettel, hogy ha nem fizet, el kell költöznie, mire a sértett a szobájába ment azzal a felkiáltással, hogy az az ő szobája, oda a vádlott nem mehet be. A vádlott ezt követően az udvaron fát hasogatott, ahol rövid idő belül a sértett is megjelent, a vita pedig tovább folytatódott.

A balta végig a vádlott kezében volt, majd a házba visszakeveredve a szerszámmal legalább 14 alkalommal megütötte a sértettet. Az első csapások hátulról érték a férfit. A védekezni próbáló sértett földre került, a fejét ért csapások következtében nyílt koponyatörést szenvedett, és a kialakuló agysérülések miatt a rövid idő alatt meghalt.

A vádlott néhány nap múlva a holttestet fóliába tekerte, majd a kertben elásta. Ezt követően

ittas állapotban több alkalommal hangoztatta, hogy „kinyírta a lakótársát”,

de mivel nagyot mondó embernek ismerték, senki nem hitte el neki.

A sértett hozzátartozói 2017-ben tettek bejelentést a férfi eltűnése miatt. A rendőrségi eljárás során a vádlott 2017 márciusában, több mint négy évvel a bűncselekmény elkövetése után elismerte a rendőröknek a sértett megölését, majd megmutatta, hova ásta el a holttestet.

Az ügyész az előkészítő ülésen a vádlott beismerése esetére tíz év börtönbüntetés kiszabására tett javaslatot, és kitért arra, a férfi a különös kegyetlenséghez közeli brutalitással gyilkolta meg áldozatát. A vádlott tettét elismerte, arra hivatkozott, a vita egy rossz kapcsolat következményeként alakult ki közte és a sértett között.