A calabriai maffia kilencven feltételezett tagját vették őrizetbe Európában és Dél-Amerikában

Az olasz maffia calabriai ága, a ’Ndrangheta kilencven feltételezett tagját vették őrizetbe összehangolt műveletek keretében Európában és Dél-Amerikában – jelentette be szerdán az Európai Unió igazságügyi koordinációs szerve.

A hágai székhelyű szervezet tájékoztatása szerint a Pollino fedőnevű, 2016-ban indított akció keretében Belgiumban, Hollandiában, Németországban, Olaszországban, valamint több dél-amerikai államban is házkutatásokat tartottak, rajtaütéseket hajtottak végre.

Fred Westerbeke holland főügyész elmondta, hogy a rendőrök mintegy kétmillió eurót és nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le.

Az őrizetbe vetteket bűnszervezetben való részvétellel, drogcsempészettel, pénzmosással, megvesztegetéssel és erőszakos bűncselekményekkel gyanúsítják.

Tűz volt a Gyorskocsi utcai börtönben, hat bv-st kórházba szállítottak
Megszólalt a szélsőjobbos ügyvéd, akit Magyar Péter K. Endrével hozott összefüggésbe
Így fogadták Magyar Pétert Lengyelországban
17 éves lány zuhant ki a negyedik emeletről, emberölés miatt nyomoznak
Itt a fordulat, a külügy máris elérte az ukránoknál, amit Orbán Viktornak nem sikerült
Bosszú? Orbán Viktor gazdája drónokkal támadja Kárpátalját