Agyonszúrta fiát a jánoshalmi apa, nyolc és fél évet kapott

Jánoshalma, emberölés, rendőrség
Rendőrök a jánoshalmai emberölés helyszínén. Fotó: police.hu

Jogerősen nyolc és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy jánoshalmi férfit, aki tavaly februárban egy konyhakéssel leszúrta a saját fiát.

A táblabíróság emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a 60 éves férfit. Döntésével az ítélőtábla enyhítette az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék által kiszabott tíz év börtönbüntetést. Álláspontja szerint – tekintettel a vádlotti közrehatásra, a korábbi családi konfliktusokra, amelyeknek az apa elszenvedő alanya volt – az első fokon eljáró bíróság eltúlzottan súlyos büntetést szabott ki.

A 29 éves sértett az MTI híre szerint 2017. február 15-én délelőtt a barátnőjével és az ismerőseivel borozott a Bács-Kiskun megyei városban található házukban, ahol a szüleivel és két testvérével lakott.

Több liter bor elfogyott, amikorra – már szintén ittas – apja hazaért a munkából. Ebéd után a fiú – aki napközben kábítószert is fogyasztott – elment borért, majd folytatták az italozást. Délután négykor már csak az apa, a fia és egy ismerősük maradt a házban. Az apa és a rendőrség korábbi tájékoztatása szerint az esetkor

29 éves fia között vita alakult ki, az idősebb férfi a konyhaasztalról felkapott egy kést és azzal a kezében ment ki a házból, közben folyamatosan dulakodtak. Az udvaron a fiú arcon ütötte és megrúgta az apját. Erre a vádlott a konyhakéssel mellkason szúrta fiát, aki néhány lépést hátrált, majd összeesett és elvesztette az eszméletét.

A fiúhoz mentőt hívtak, de nem tudták megmenteni az életét. A vádlott beismerte bűnösségét, de azzal védekezett, hogy a fia támadásától próbálta megvédeni magát.

A Zsaru magazinban az ügyről megjelent cikk szerint a családban korábban is történt egy erőszakos haláleset. 2016 szeptemberében az áldozat 16 éves öccse egy léccel olyan súlyosan bántalmazta 27 esztendős fivérét, hogy a férfi decemberben – több műtét után – meghalt. Néhány hónappal korábban, márciusban a vádlottat a 33 esztendős fia szúrta meg, életveszélyes sérüléseket okozva neki.

Kis híján agyonvertek egy idős férfit Kőbányán

Továbbra sem bír magával, ismét elfogták a „lúgos orvos” áldozatának zaklatóját

Bekokainozott, drogterjesztő taxist fogtak Budapesten

Vérfürdő egy családi rendezvényen Lajosmizsén

Megölte az anyját, majd magával is végzett

Szétverte és felgyújtotta az ország legjobb buszmegállóját egy részeg drogos