1,3 milliárd forintos autókereskedelmi csalást leplezett le a NAV

Rövid időn belül két jelentős, összesen csaknem 1,3 milliárd forint kárt okozó, használt gépjárművek kereskedelméből származó költségvetési csalást leplezett le a Nemzeti Adó– és Vámhivatal.

A NAV keddi sajtótájékoztatóján Zámbó Péter, a NAV bűnügyi főigazgató-helyettese közölte, hogy bűnszervezetek cégláncolatok közbeiktatásával akarták az áfa megfizetését kikerülni. Az egy hónapja tartott házkutatást követően két embert őrizetbe vettek, hármat gyanúsítottként hallgattak ki, az elkövetőket akár 10 év szabadságvesztésre is ítélhetik – tette hozzá.

Bejelentést tett Kapitány István, nagy beruházás készül
Több száz illegális légfegyvert foglat le a rendőrség
Fegyverrel raboltak ki egy nagykanizsai benzinkutat
Mi történik? Nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereit biztosító központban
Meghalt Radnai László, a kilencvenes évek egyik meghatározó alvilági figurája
Felülvizsgálják a Papp László Sportaréna tízéves bérleti szerződését, ami néhány nappal a bukás előtt köttetett