Vádat emeltek Pásztor Anna énekesnő késes zaklatója ellen

pasztor anna
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki több hónapig zaklatott és fenyegetett egy magyar énekesnőt a közösségi médián keresztül – közölte a fővárosi főügyész.

A közlemény nem nevezi meg, de az Anna & The Barbies énekesnője, Pásztor Anna esetéről van szó, akire az augusztusi hírek szerint késsel akart rátámadni egy férfi a Budapest Parkban tartott koncerten.

A 40 éves férfi még tavaly novemberben a közösségi médián keresztül vette fel a kapcsolatot az énekesnővel, február óta pedig „naponta többször is személyes jellegű, a sértett mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozó, negatív és nyomasztó hangvételű üzeneteket küldött” – írta a főügyész.

A sértett kérte a vádlottat, hogy ezt hagyja abba, később le is tiltotta őt a közösségi oldaláról. A férfi viszont új profilt hozott létre, és arról, valamint ismerősei profilján keresztül folytatta a zaklatást.

Viszonzatlan érzelmei miatt bosszút fog állni az énekesnőn – írta neki -, júliusban pedig erőszak alkalmazására is utalt.

A férfi egyik fenyegetésének megfelelően augusztusban a zenekar budapesti koncertjén is megjelent. A biztonsági szolgálat azonban fénykép alapján felismerte őt, és értesítette a rendőrséget. A rendőrök elfogták a vádlottat, aki jelenleg is letartóztatásban van – olvasható a közleményben.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a férfi ellen személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat.

Öngyilkos lett Pásztor Anna zaklatója

Szökött fideszes? Mianmarban fogtak el egy pedofília miatt keresett férfit

Fideszes lehet? Éveken át szexuálisan bántalmazta kislányait egy szabolcsi férfi

Rendőrség: eltűnt egy anya és kisfia Csepelről

Áll a bál: Magyarország beperli az Európai Bíróságot

Magyar Péter: Orbán Viktor 2021 óta tudta, mégsem tett semmit