Bojkottot hirdet a Jobbik a fideszes hazugsággyárak ellen

Miután a fideszes többség leszavazta a javaslatot, hogy ne kaphassanak állami támogatást a tendenciózusan hazudozó propagandatermékek.

Médiabojkottot hirdet a Jobbik a „fideszes hazugsággyárak” ellen, arra hívva fel mindenkit, tartózkodjon az olyan nyomtatott vagy elektronikus kiadványoktól, rádióktól, tévéktől, amelyeket egy évben legalább háromszor marasztalt el jogerős bírósági ítélet álhírek terjesztése miatt.

Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője és szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: ezzel arra kérik a közvéleményt, hogy alkalmazza önmaga azt a törvénymódosítási javaslatot, amelyet a nap folyamán indoklás nélkül szavazott le a parlament kulturális bizottságának kormánypárti többsége.

Jakab Péter emlékeztetett: javaslatuk célja az volt, hogy egyetlen fillér állami támogatást se kaphassanak azok a médiumok, amelyek ellen az előző évben három jogerős ítéletet hoztak bíróságok.

Az ellenzéki képviselő szerint

a bizottsági leszavazás azt mutatja, hogy a kormányoldal megrendelésére és általa busásan megfizetve terjesztenek álhíreket azok a médiumok, amelyek ellen az utóbbi években mintegy másfélszáz sajtópert nyert a párt.

120 millió forint támogatást szavazott meg egy Curtisről szóló dokumentumfilmre a Nemzeti Filmintézet

Márki-Zay Péter felmosta a padlót a köztévé propagandistájával

Kimondta az MNB: végig hazudtak a fideszesek

Orbán Viktor bejelentette: Brüsszelben nagy a baj!

Menczer Tamás tombol: Zelenszkij újra robbantott, megtámadta Magyarországot, ami egy kőolajvezeték, ez a negyedik támadás

Rátámadt a Fidesz a Nyíregyházi Állatpark igazgatójára