Vonat és autó ütközött Hetényegyházán, meghalt a sofőr

Halálos vasúti baleset Hetényegyházán
Halálos vasúti baleset Hetényegyházán. Fotó: MTI/Donka Ferenc

Vonattal ütközött egy autó Bács-Kiskun megyében, Kecskemét-Hetényegyházán csütörtök reggel, a gépkocsi vezetője meghalt – közölte a katasztrófavédelem.

A tájékoztatás szerint a baleset egy vasúti átjáróban történt.

Az üközés következtében az autó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem lehetett megmenteni.

A helyszínelés és a műszaki mentés befejezéséig szünetel a szakaszon a vasúti forgalom.

A Mávinform az MTI-vel azt közölte, a baleset egy andráskereszttel ellátott vasúti átjáróban történt. A hatósági intézkedések idején Kecskemét és Lajosmizse között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.

Ketten meghaltak egy lakástűzben Sajókazán

Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Ludovika Campuson

Kiesett egy 24 éves férfi az ablakból a budapesti Vörösmarty utcában

Holtan találtak rá egy NAV-os tábornokra az ukrán pénzszállítók elfogásának estéjén

Kizuhant az ablakból egy kisfiú Győrben

Léket kapott egy teherszállító uszály Vámosszabadinál