Meghosszabbították a sólyi gyerekgyilkosság gyanúsítottjának letartóztatását

Az ügyészi indítványnak helyt adva további három hónappal meghosszabbította a sólyi gyerekgyilkosság gyanúsítottjának letartóztatását a bíróság – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség csütörtökön.

Az ügyészségi közlemény szerint az ügy fiatalkorú gyanúsítottja ellen különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folyik nyomozás.

A bírói végzés szerint továbbra is megalapozottan fennáll annak lehetősége, hogy a fiatalkorú gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a hatóság elől megszökik, elrejtőzik, illetve veszélyezteti a bizonyítást. Ennek megakadályozására „csak a személyi szabadságot teljesen elvonó kényszerintézkedés alkalmas” – írták.

A bíróság legutóbb október elején döntött a letartóztatás két hónappal történő meghosszabbításáról.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a nyolcéves sólyi kislány eltűnéséről májusban édesapja tett bejelentést, holttestét másnap hajnalban találták meg a szomszédos Királyszentistván közelében. A gyilkossággal gyanúsított 16 éves hajmáskéri fiatalt még aznap elfogta a rendőrség, és miután beismerő vallomást tett, a bíróság elrendelte letartóztatását.

Fegyverrel raboltak ki egy nagykanizsai benzinkutat
Mi történik? Nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereit biztosító központban
Meghalt Radnai László, a kilencvenes évek egyik meghatározó alvilági figurája
Két rendőr megsérült Székesfehérváron, amikor egy 17 éves drogos kotonszökevény beléjük hajtott
Példátlan összefogással kapták el az igazoltató rendőrt elgázoló sofőrt
Elgázoltak egy rendőrt, félmilliós nyomravezetői díjat tűztek ki