Meghalt Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója

princz_gabor
Princz Gábor egy 2004. október 19-én Budapesten készült felvételen. Fotó: MTI/Nándorfi Máté

Életének 62. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt szombaton Bécsben Princz Gábor, az egykori Postabank volt elnök-vezérigazgatója.

A hírt a család tudatta az ATV-vel, a nekrológban többek között azt írták, Princz

igazi vezető volt, aki a legreménytelenebb körülmények között is képes volt motiválni. Kevesen tudják róla, hogy az újrakezdések embere volt, tele volt ötletekkel, mindig valami szakmai újdonságon törte a fejét. Mindezekben hű társra és támogató partnerre talált élettársa személyében, aki utolsó perceiben is mellette volt.

Princz Gábort akaratának megfelelően szűk családi körben temetik el.

A 2004-ben 36 milliárdos hűtlen kezelés vádjával bíróság elé állított Princz életpályájáról és a Postabank-botrányról az Index írt részletesebben.

Kabaré: nem tudta elmondani az eskü szövegét a két új fideszes képviselő
A KDNP úgy tudja, Baka András bosszút akar állni a Fideszen
Megvan, ki lesz az új köztársasági elnök
Esküt tesz és beszédet is mond kedden az új köztársasági elnök, akiről még mindig nem tudni, hogy kicsoda
Kedden megszavazza az Országgyűlés az új államfőt, akiről nem tudni, hogy kicsoda
Letiltotta a Google Czunyiné email fiókját, ahová a tiszás önkény miatt lehet panaszkodni