Gyanúsított lett a volt fideszes polgármester, aki önkormányzati pénzből rendezte be otthonát

Nem volt szégyenlős Álmosd egykori vezetője, mikor a közpénzhez nyúlt, még bojlert is abból vett.

Köteles István, Álmosd volt polgármestere.
Köteles István, Álmosd volt polgármestere. Fotó: almosd.hu

A Hajdú-Bihar megyei Álmosdot vezető Köteles Istvánt már egy éve megfosztotta tisztségétől a közigazgatási és munkaügyi bíróság az önkormányzat számára okozott súlyos és sorozatos vagyoni károkozás miatt, a büntetőeljárásban azonban még a nyomozás sem zárult le.

A Magyar Hang cikke szerint Köteles

az önkormányzat pénzén vett műszaki cikkeket – tévét, blu-ray lejátszót, valamint egy bojlert is -, emellett nyolc olyan rendezvényt számlázott le, melyeket soha nem tartottak meg.

Köteles ügyeskedéseiről az intézményvezetők, az egyházak vezetői és a képviselők sem tudtak, az 1600 fős falu vezetője jól végzett munkájáért még egy 300 ezer forintos jutalmat is felvett úgy, hogy arra nem adott felhatalmazást a képviselő-testület.

Mindezek után a fideszes képviselők alkalmi szövetségre léptek az ellenzékiekkel, hogy megszabaduljanak Kötelestől. Fegyelmi vizsgálatot követően, végül több mint egy év után húzta ki a bíróság Köteles alól a polgármesteri széket – áll a cikkben.

Az ügyben 2016-ban büntetőeljárás is indult. A Magyar Hang megtudta, az ügynek gyanúsítottja lett Köteles István sikkasztás, költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt. A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a lapnak elárulta, a volt polgármestert háromszor hallgatták ki, előbb tanúként, kétszer pedig gyanúsítottként.

A terhére rótt kár értéke közel 5 millió forint. A nyomozás lezárásában azonban egyelőre nem szorítja az idő a rendőrséget és az ügyészséget. Az új büntetőeljárásról szóló törvény értelmében még egy évig nyomozhatnak, ám meg nem erősített információik szerint ennél hamarabb várhatók fejlemények az ügyben.

Köteles egyébként nem jött zavarba az ügy miatt: simán elindult a leváltása után kiírt időközi polgármester-választáson, de csak 22 szavazatot kapott.

Kapcsolódó hírek