Orbán a Szépművészeti átadóján is Európával árnyékbokszolt

Európai kultúrharc örvénylik, csapataink harcban állnak, stb.

BAÁN László
Baán László főigazgató (k) beszél a felújított Szépművészeti Múzeum nyitóünnepségén 2018. október 30-án. A múzeum október 31-én nyílik meg a nagyközönség előtt a három éven át tartó, átfogó rekonstrukció után. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Befejeződött a Szépművészeti Múzeum több mint három éven át tartó felújítása. A miniszterelnöknek erről az jutott eszébe, hogy „az európai kultúrharc örvénylésében” most kell megvédenünk kulturális mivoltunkat, identitásunkat és szuverenitásunkat.

A Liget Budapest projekt részeként felújított múzeummal egy időben a 70 éve bezárt Román Csarnokot is restaurálták és újranyitották.

Orbán Viktor elmesélte, hogy mi magyarok a magasba törekvő, szellemi természetű nagyság hívei vagyunk, ezt elődeink értették és komolyan vették, így született meg Hősök tere a Millenniumi Emlékművel és a Városligettel, és ezért határozták el, hogy felépítik a Szépművészeti Múzeumot. A millenniumi ünnepségek azt mutatták, hogy a magyarság a magabiztos és nagyratörő nemzetek között van, és minderre az ezeréves viharos történelem, valamint a tudomány és a kultúra világában mutatott tehetség adott okot – mondta.

Mondjuk a tudományt éppen most hajtják be a politikai akarat alá, és a kultúrában is egyértelmű a törekvés, hogy „tehetség” alatt azt kell érteni, ami a NER-nek tetszik.

A miniszterelnök szerint a magyar nép évszázadokon át harcokban védte Európát és gyarapította közös értékeit, kultúrájával hozzájárult az európai sokszínűséghez.

Irány a Szépművészeti // Visit the Museum of Fine Arts!

Irány a Szépművészeti // Visit the Museum of Fine Arts!

Posted by Orbán Viktor on Tuesday, October 30, 2018

Orbán Viktor kitért rá: a magyar történelem része, hogy vannak, akiknek szemében ellenszenves a nemzeti nagyság gondolata, és idegen mércével akarnak mérni minket. Az ilyen politikai kurzusok mély nyomokat hagytak a múzeum épületén és a Városligeten is. De a most helyreállított Szépművészeti Múzeum újranyitása azt üzeni, hogy a „másokat majmoló, törvényszerűen kisszerű kultúrpolitika korszaka véget ért”. Ezek az eszmék a mai idők próbáját nem állják ki, hanyatlanak, enyésznek, porladnak – fogalmazott.

Fotó került elő az adriai vitorláson lebzselő Orbánról

Orbán Viktornak megengedték, hogy leírja az „orosz rakétatámadás” kifejezést

Titokzatos földalatti vasajtókról szivárogtak ki fotók Orbánék hatvanpusztai „mezőgazdasági üzeméből”

Putyin magyarországi embere elmagyarázta, miért nem támogatta az Európai Tanács nyilatkozatát

Hat országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész

2,7 milliós arany napszemüveget találtak Szijjártónén, „az oroszok fedetlen ügynökének a feleségén”