A megfelelő ruházat nélkülözhetetlen a komfortos horgászathoz

Ebben a cikkben a horgászat kényelmes és komfortos mivoltához szükséges ruházat összeállításában igyekszünk segítséget nyújtani. Vagyis megnézzük, mi mindenre javasolt odafigyelni akkor, amikor a ruhák kiválasztása a feladat.

pulover

Ezenfelül egyenként megyünk majd végig a fontosabb ruhadarabokon is, remélhetőleg kiemelve ezen keresztül a fontosságukat, valamint a minőségükből fakadó hozzáadott értéket.

Lehet-e ruházat szintjén elrontani egy megtervezett horgászatot?

A válasz természetesen igen. A sokat tapasztalt és felkészült horgászok pontosan tudják, hogy a réteges ruházat legalább annyit számít a horgászat minőségében, mint mondjuk a felszerelés vagy éppen a halak kapókedve.

Úgyhogy ennek jegyében bizony nem célszerű csak úgy felületesen kezelni ezt a kérdéskört. Jobban járunk, hogyha előre megoldjuk a horgászatok kapcsán bizonyosan beváló és komfortérzetet biztosító ruházat beszerzését és rendelkezésre állását.

Sőt, az esetek döntő többségében megéri inkább túlöltözni a dolgot, majd pedig igény és komfort szerint megszabadulni egy-egy ruhadarabtól, természetesen csak képletesen szólva.

Mi számít inkább a ruházat kapcsán – a minőség vagy a mennyiség?

Minél több időt tölt valaki a vízparton, annál inkább érezni fogja ennek a kérdésnek a megkérdőjelezhetetlen válaszát. Hosszabb távon ugyanis a minőség többet ér a mennyiségnél. Fejtsük is ezt ki részletesebben.

Jobban járunk, ha a horgászatunk jellegéhez, a jellemző hosszúságához és terepviszonyaihoz mérten egy komplett szettet alakítunk ki a magunk számára. Legyenek ezek a ruhák dedikáltan olyanok, amiket a vízpartra mindig magunkkal viszünk.

Úgyhogy ennek köszönhetően nem szükséges mindig a „mit vegyek fel, hogy ne fázzak és ne érezzem magam kényelmetlenül” kérdésen agyalni. Ehelyett inkább tegyük össze a ruházat fontosabb elemeit.

Segítünk a ruházat összeállításában a következő horgászatokhoz

Mindennek az alapja, hogy lábbeli terén rendben legyünk. Célszerű tehát olyan csizmát vagy cipőt választani, ami kényelmes, melegen tartja a lábakat, no és persze nem ázik át a kora reggeli harmatos fű miatt.

Ezután következhet az alsó öltözék. Egy réteges, no és persze komfortos nadrág sokat dobhat a kellemes és nyugodalmas horgászat élményén. Ha ezenfelül még zsebek is akadnak rajta, nyert ügyünk lesz.

Innentől kezdve már csak a felső rétegekhez szükséges pulóvert, no és persze hidegebb időben kabátot keresni. Fontos lehet a vízhatlan kivitel, ha épp rosszabbra fordul az idő. No és persze mindig jól jöhet egy-egy kényelmes és meleg sapka, védelmet biztosítva akár a széllel, akár a nem várt csapadékkal szemben is.

Hogyha ezekre az elemekre egytől egyig figyelni tudunk, akkor össze tud állni a horgászathoz szánt ruházat minden egyes eleme. Indulhatunk is a vízpartra. Sikeres horgászatot!

Kapcsolódó hírek