Az egekig dicsérte Orbán az új kínai selyemutat

ORBÁN Viktor; LI Ko-csiang
Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök kétoldalú tárgyalásukon Pekingben 2019. április 25-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Kína „Egy övezet, egy út” elnevezésű kezdeményezése teljes egészében egybeesik a magyar nemzeti érdekekkel – mesélte Orbán Viktor kormányfő csütörtökön Pekingben, a Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen.

Orbán az állami vendégházban tartott tárgyalás elején azt mondta: a szabadkereskedelemnek és a világgazdaság szabadságának a rendjét fenntartani komoly feladat, és az Egy övezet, egy út együttműködés egy fontos garancia.

„Nekünk, magyaroknak egy nyitott világgazdaság kell”

– folytatta -, ezért Magyarország a jövőben is szeretne részt venni ebben az együttműködésben, és ezzel kapcsolatosan „semmifajta ideológiai, külső nyomást” nem fogad el, a magyar kormány mindig is a nemzeti érdekeket fogja követni. Orbán arról is beszélt, hogy a kínai vállalatok jelentősen hozzájárulnak a magyar gazdaság korszerűsítéséhez, a kínai beruházások 4,5 milliárd dollárnyi értéket képviselnek Magyarországon. Egyúttal kérte, hogy a tőkeberuházások növekedésének ütemét tartsák fenn a jövőben is.

A tárgyalás után a magyar és a kínai miniszterelnök jelenlétében több kétoldalú megállapodást is kötött a két ország, magyar részről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter írta alá az egyezményeket.

Ezek egy magyar-kínai együttműködési központ létrehozásáról, a sport területén folytatott együttműködésről, a „digitális selyemútról”, valamint az akadálymentes kereskedelmet elősegítő munkacsoport létrehozásáról szólnak, továbbá aláírtak egy, a magyar baromfi kínai kivitelét lehetővé tevő kétoldalú megállapodást.

Az Új Selyemútként is emlegetett elképzelés eddigi eredményeivel kapcsolatban Vang Ji kínai külügyminiszter nemrégiben úgy nyilatkozott: mostanra összesen 126 ország és 29 nemzetközi szervezet írt alá együttműködési megállapodást Kínával az Egy övezet, egy út keretein belül.

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

Orbán Viktor úgy tudja, a fiataloknak akar segíteni a kormány az új hitelprogrammal

Orbán nem áll le, megfenyegette a több százezer Pride-felvonulót

Ezt is elcseszték: megint nő az infláció, 4,6 százalékkal drágultak az árak júniusban

Összeomlás: 1,3 százalékkal csökkent az ipari termelés egy hónap alatt