RövidenSzilágyi Attila írása következik, egyenesen a police.hu szépirodalom rovatából:
Élve húzták ki a Dunából az idős nőt. Nappal még mindent beragyog az itt felejtett nyár, de az éjjelek már ősziek, csak tizenkét fokos a folyó vize. A hullámok októberben csak látványra simogatnak, éji csillogásuk dermesztő fekete ölelés.
– A szolgálatirányító helyiségben a térfigyelő monitorral szemben ültem, amikor 1 óra után feltűnt a látómezőben egy magányos alak a kihalt utcán – mondta el Wesselényi Miklós főtörzsőrmester, a Ráckevei Rendőrkapitányság körzeti megbízottja. – Furcsa volt, hogy egyedül sétál a teljesen üres városban: A monitoron láttam, hogy egy apró termetű, idős nő. Rögtön ezután szöget ütött a fejembe: mi oka lehet egymagában kint tartózkodni az éjszakában? Követtem mozgását, a Duna felé tartott. Egészen közel ment a korláthoz, a víz felé nézett, többször fel is lépett a korlát aljára. Akkor már tudtam, hogy baj van.
A megbízott Doszkocs Gábor törzszászlóssal, szolgálatirányító parancsnokkal és Tóth Gábor törzsőrmesterrel indult meg a rendőrségtől talán százötven méterre lévő Árpád hídhoz. Másodpercek alatt elérték a hidat, ahol Wesselényi főtörzsőrmester a legrosszabb lehetőséggel számolva már eleve a meder felé szaladt, míg társai a híd útpályáján közelítettek a nő irányába. Mielőtt a törzszászlós és a törzsőrmester a híd közepére érhetett volna, a nő beugrott a vízbe.
Wesselényi Miklós főtörzsőrmester nem volt irigylésre méltó helyzetben, miközben a parton hányta le magáról ruháit. A név kötelez – gondolhatjuk, mivel azonos nevű történelmi elődje már jeleskedett vízimentésben. Az árvízi hajósként ismert bárónak 1838-ban legalább egy bárkája volt. A tiszthelyettes csak magára, no meg kollégáira számíthatott:
– Időközben a partra érő munkatársaimat kértem meg, hogy próbáljanak elemlámpával világítani. Felfedeztem némi fodrozódást a vízen, abba az irányba úsztam. Korábban soha nem kellett vízből mentenem, annyi előzetes elképzelésem volt, hogy az asszonyt mindenképp együttműködésre bírom, ha kell, leküzdöm ellenállását, nehogy kapálózásával mindkettőnket a mélybe rántson. Erre nem volt szükség, teljesen mozdulatlanul ringatózott a víz felszínén, a parttól mintegy huszonöt méterre. Kabátja kapucnija szétterült a víztükrön, azt megragadva vontattam magam után.
– A vízbe gázolva vettük át a mozdulatlan testet, majd a partra emeltük – folytatta Doszkocs törzszászlós. – Míg kollégám felkapkodta a parton hagyott ruháit, és egy odaérkező járőrkocsiba ült átmelegedni, mi mentőt és tűzoltót hívtunk, kiérkezésükig kabátokkal, pokrócokkal takartuk be a reszkető nőt, majd beszéltettük, hogy eszméleténél maradjon. Segítettünk a tűzoltóknak felvinni a hordágyat a mentőautóig, amivel bevitték a kórházba.
